- Na jó, ez elég értelmetlen szöveg lett... Kedves naplóm, már rengetegszer megpróbáltuk, de te is tudod, hogy kettőnknek nincs közös jövője. - Mondtam a könyvecskének, majd kitéptem a teleírt lapokat és elégettem. Elvégre milyen szörnyűség történne a rossz kezekbe kerülne? Valószínűleg semmi, de sosem lehet tudni.
- Midori, már megint magadban beszélsz? Abba kéne hagynod, a végén még pszichopatának néznek. - Szólalt meg egy számomra nagyon kedves hang, a hálószobám ajtajából.
- Nem Neji, most a naplómhoz beszélek!
- Van naplód? Mióta? - A szerelmem kijött a hálószobából, (természetesen felső nélkül) majd beletúrt a hosszú sötétbarna hajába és folytatta. - Majd elolvashatom?
- Olvashatnád.. De most semmisítettem meg. Elég értelmetlen mondatok születtek benne. Az írás nem nekem való.
- Tudod... ha megtanulnád hogyan kell összefüggő mondatokat alkotni..
- HÉ! Nem is avval volt bajom, hanem, hogy értelmetlenek lettek a mondatok! Nem hangzottak jól!
- Mert béna vagy. - Ezt a kijelentést egy mérges pillantással és összefont karokkal jutalmaztam.
- Te meg túl őszinte! - Neji elkezdett nevetni, majd egy puszit nyomott a homlokomra. Ettől a cselekedettől kissé meglágyultam, de a karjaim még mindig össze voltak fonódva.
- Tudod, hogy nem úgy értettem.
- Tudom.
- Akkor miért sértődtél meg?
- Mert egy hosszú küldetésre kell mennem és egy hétig biztosan nem láthatlak.
- És ezen sértődtél be. Jól van akkor. Eddig se értettem a nőket, s úgy tűnik ez után sem fogom!
- Óóóó! - Nevettem és a vállába bokszoltam. Nem erősen, csak úgy, hogy megérezze.
- Hiányozni fogsz Midori!
- Nekem is te... Szia mennem kell, már így is késésben vagyok, és a végén Gai-sensei lefuttat velem 200 kört Konoha körül, hogy feltöltődjek fiatalsággal. - Sóhajtottam. Erre a szerelmem felemelte az állam és egy csókot lehelt az ajkamra.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek.
*Leila szemszöge*
A nap már régen fent volt az égen. Ezt könnyű volt megállapítani. Pont a szemembe sütött, mit sem törődve azzal, hogy én még aludni akarok. Egy gyors mozdulattal megfordultam az ágyamban és jelentőségteljesen állapítottam meg magamban, hogy kicseleztem az égitestet. Ám hamar rá kellett jönnöm, hogy ha nem a Nap, akkor valami más fogja megakadályozni a pihenésemet. Egy halk ajtón nyikorgás, és a lépcső gyenge nyögése hozta a tudtomra, hogy hazajött. Pár másodperccel később már az arcomon éreztem az ajkai finom, puha vonalát.
- Jó reggelt! – mormoltam szinte a párnámnak
csak.
- Reggelt? – nevetett fel. – Leila, hiszen hamarosan dél van
– suttogta, és a leheletével a fülemet csiklandozta.
- Ha te lettél volna napok óta talpon amiatt a hülye küldetés miatt… nos akkor neked is reggel lenne – mosolyogtam újfent a párnámba, de a szememet még mindig nem nyitottam ki. Apró puszit éreztem ezen a testrészemen válasz helyett.
- Örülök, hogy épségben hazatértél! – jelentette ki.
Éreztem, ahogy az arca eltávolodik az enyémtől. Ez volt az a pillanat, amikor
már nem bírtam csukva tartani a szememet.
Amikor az ember, ébredés után azt látja meg, aki neki a
legfontosabb, akkor eltűnik az élet minden gondja, egy szempillantás alatt. Nem
emlékszik arra, hogy előző nap még ninjákkal küzdött meg, nem emlékszik olyan
dolgokra, amik a múltban történtek meg, és nem agyal olyanokon, amik a jövőben
fognak. Egyszerűen csak befogadja azt a látványt, ami elé tárul. Egy olyan
személy látványát, akit mindennél jobban szeretsz.
Neji jelentőség teljesen mosolyodott el, mintha belelátna az
elmémbe. Ahelyett viszont, hogy kimondtam volna, amik az agyamba jártak, csak
ennyit feleltem.
- Épségben hazatértem? Miért másra számítottál? Nincs olyan
dolog, amit Uhil Leila nem tudna megcsinálni! – ültem fel az ágyamban és
nevettem el magamat.
- Hát persze nincs olyan dolog, amit ne tudnál megcsinálni…
Az már mellékes, hogyan csinálod nem igaz? Lehet, hogy közbe összetöröd magad,
de kit is érdekel! – fintorodott el Neji az utolsó mondatot persze ironikus
hangnemben mondta. Gyors hangnemet váltva hozzátette. – Csináljak reggelit –
egy pillanatra elgondolkozott– vagyis reggelinek számító ebédet? – majd választ
sem várva megfordult a kis szobában, és kisétált a konyhába. Úgy is tudta mit
felelnék. Ha én kezdenék el meleg reggelit csinálni, akkor 50% esélyem van,
hogy valamit felgyújtok.
Álmosan kinyújtottam a karjaimat, és kikecmeregtem az
ágyamból. Gyorsan felkaptam a karjaimba a ruháimat, majd elindultam a fürdőbe.
Mire felöltöztem Neji már kész is lett a „reggelimmel” . Az
egy étkészletet nézve felhúztam az egyik szemöldökömet.
- Te már ettél? – kérdeztem nemes egyszerűséggel miközben
leültem az asztalhoz.
- Igen, tudod, ha az ember kedvese délben kel, akkor ez az
ember elég éhes lenne! – ült le ő is velem szemben. - Leila! – a nevem hallatára, mint általában felkaptam a fejemet, és abbahagytam az evést. Neji megvárta, amíg minden figyelmemet rá fordítom, csak azután kezdte el a mondandóját. – Vezetsz naplót? – mondta ki végül. Egy pillanat kellett, amíg megemésztettem a kérdést.
- Naplót? – néztem rá kérdően. – Mármint olyan kis füzetet, amibe az ember leírja a fontos dolgait, majd, ha valaki megtalálja, akkor az illető frászt kap, hogy elolvassák? – kérdeztem ironikusan, és reméltem, hogy ebből leszűri, mi a véleményem a naplók iránt. Neji nem válaszolt, így hozzátettem. – Nem, nem vezetek. Miért kérded? – fordítottam a figyelmemet újra a „reggelimre”.
- Csak úgy, eszembe jutott.
- Ha vezetnék, tudnál róla, vagy, ha nem akarnám, hogy tudj róla, akkor most sem mondtam volna igazat. Így nem tudod megállapítani, hogy mi a helyes válasz! – álltam fel az asztaltól. Ugyanis időközben befejeztem a „reggelimet”. A mosogatóba helyeztem a tányérokat, letöröltem asztal, míg az uram csak nézte az egészet.
- Tudom mikor hazudsz! – állt fel ő is. Hozzám lépett és egy
puszit nyomott az arcomra.
- Na persze… Mégis ho? – de a kérdésemet nem tudtam
befejezni, mert megcsókolt.
- El kell mennem – mondta szomorúan, mikor elengedett. Ez
nem tetszett. Nem akartam, hogy elengedjen! Soha!
- Hova? – kérdeztem szomorúan, de úgy sem nagyon érdekelt. Így is úgy is elmegy.
- A csapattal van dolgom – nyomott még egy puszit az
arcomra, majd elindult az ajtó felé.
Halottam, ahogy az ajtó becsapódik. Nagyot sóhajtva néztem végig az immár üres légtéren.
Majd felmentem a szobámba, hogy megírjam az előző napi küldetés jelentését.
- Reggelt? – nevetett fel. – Leila, hiszen hamarosan dél van
– suttogta, és a leheletével a fülemet csiklandozta.
- Ha te lettél volna napok óta talpon amiatt a hülye küldetés miatt… nos akkor neked is reggel lenne – mosolyogtam újfent a párnámba, de a szememet még mindig nem nyitottam ki. Apró puszit éreztem ezen a testrészemen válasz helyett.
- Örülök, hogy épségben hazatértél! – jelentette ki.
Éreztem, ahogy az arca eltávolodik az enyémtől. Ez volt az a pillanat, amikor
már nem bírtam csukva tartani a szememet.
Amikor az ember, ébredés után azt látja meg, aki neki a
legfontosabb, akkor eltűnik az élet minden gondja, egy szempillantás alatt. Nem
emlékszik arra, hogy előző nap még ninjákkal küzdött meg, nem emlékszik olyan
dolgokra, amik a múltban történtek meg, és nem agyal olyanokon, amik a jövőben
fognak. Egyszerűen csak befogadja azt a látványt, ami elé tárul. Egy olyan
személy látványát, akit mindennél jobban szeretsz.
Neji jelentőség teljesen mosolyodott el, mintha belelátna az
elmémbe. Ahelyett viszont, hogy kimondtam volna, amik az agyamba jártak, csak
ennyit feleltem.
- Épségben hazatértem? Miért másra számítottál? Nincs olyan
dolog, amit Uhil Leila nem tudna megcsinálni! – ültem fel az ágyamban és
nevettem el magamat.
- Hát persze nincs olyan dolog, amit ne tudnál megcsinálni…
Az már mellékes, hogyan csinálod nem igaz? Lehet, hogy közbe összetöröd magad,
de kit is érdekel! – fintorodott el Neji az utolsó mondatot persze ironikus
hangnemben mondta. Gyors hangnemet váltva hozzátette. – Csináljak reggelit –
egy pillanatra elgondolkozott– vagyis reggelinek számító ebédet? – majd választ
sem várva megfordult a kis szobában, és kisétált a konyhába. Úgy is tudta mit
felelnék. Ha én kezdenék el meleg reggelit csinálni, akkor 50% esélyem van,
hogy valamit felgyújtok.
Álmosan kinyújtottam a karjaimat, és kikecmeregtem az
ágyamból. Gyorsan felkaptam a karjaimba a ruháimat, majd elindultam a fürdőbe.
Mire felöltöztem Neji már kész is lett a „reggelimmel” . Az
egy étkészletet nézve felhúztam az egyik szemöldökömet.
- Te már ettél? – kérdeztem nemes egyszerűséggel miközben
leültem az asztalhoz.
- Igen, tudod, ha az ember kedvese délben kel, akkor ez az
ember elég éhes lenne! – ült le ő is velem szemben. - Leila! – a nevem hallatára, mint általában felkaptam a fejemet, és abbahagytam az evést. Neji megvárta, amíg minden figyelmemet rá fordítom, csak azután kezdte el a mondandóját. – Vezetsz naplót? – mondta ki végül. Egy pillanat kellett, amíg megemésztettem a kérdést.
- Naplót? – néztem rá kérdően. – Mármint olyan kis füzetet, amibe az ember leírja a fontos dolgait, majd, ha valaki megtalálja, akkor az illető frászt kap, hogy elolvassák? – kérdeztem ironikusan, és reméltem, hogy ebből leszűri, mi a véleményem a naplók iránt. Neji nem válaszolt, így hozzátettem. – Nem, nem vezetek. Miért kérded? – fordítottam a figyelmemet újra a „reggelimre”.
- Csak úgy, eszembe jutott.
- Ha vezetnék, tudnál róla, vagy, ha nem akarnám, hogy tudj róla, akkor most sem mondtam volna igazat. Így nem tudod megállapítani, hogy mi a helyes válasz! – álltam fel az asztaltól. Ugyanis időközben befejeztem a „reggelimet”. A mosogatóba helyeztem a tányérokat, letöröltem asztal, míg az uram csak nézte az egészet.
- Tudom mikor hazudsz! – állt fel ő is. Hozzám lépett és egy
puszit nyomott az arcomra.
- Na persze… Mégis ho? – de a kérdésemet nem tudtam
befejezni, mert megcsókolt.
- El kell mennem – mondta szomorúan, mikor elengedett. Ez
nem tetszett. Nem akartam, hogy elengedjen! Soha!
- Hova? – kérdeztem szomorúan, de úgy sem nagyon érdekelt. Így is úgy is elmegy.
- A csapattal van dolgom – nyomott még egy puszit az
arcomra, majd elindult az ajtó felé.
Halottam, ahogy az ajtó becsapódik. Nagyot sóhajtva néztem végig az immár üres légtéren.
Majd felmentem a szobámba, hogy megírjam az előző napi küldetés jelentését.
*Hana szemszöge*
Végre meghallottam az ajtó nyikorgását! Gyorsan megtöröltem a kezem és kirohantam hozzá.
- Szia! - ugrottam a nyakába.
- Szia! - nevetett fel a heves reakciómon.
- Már azt hittem sosem érsz ide - mondtam.
- Hiányoztam? - vigyorodott el Neji.
- Hah. Álmodik a nyomor! - tagadtam le a nyilvánvaló tényt.
- Akkor miért ugrottál olyan hevesen a nyakamba? - kérdezte.
- Mert azt akartam hogy ess el! - vágtam rá.
- Hát persze! - mondta cinikusan.
- Most pedig engedj el! - utasítottam, mivel a derekamat fogta.
- Miért? - fogott még szorosabban.
- Mert épp mosogatok - mondtam. Pedig igazából egy cseppet sem akartam hogy elengedjen! Csak a büszkeség....
- És? - kérdezte.
- És kihűlik a víz - válaszoltam.
- Meleg vízben mosogatsz? - lepődött meg.
- Mert te milyenben szoktál? - kérdeztem vissza.
- Hidegben. Akar a franc forróban! - mondta.
- Hülye gyerek! A zsír a forróban jön le! - oktattam ki.
Erre csak lesajnálóan rám nézett majd az ajkaimra tapasztotta az övéit. Egyből utat engedtem neki. A mi csókjain mindig hosszúak, a legrövidebb eddig kb. 2 perc volt. Nem mintha számolnám. Ez is volt vagy 3 perc. Egy csodálatos 3 perc. Mikor abba hagytuk a csókolózást, a mellkasára hajtottam a fejem. Igen a mellkasára mert ő lehetett vagy 170 cm -r, én meg vagyok 150 cm -r. Hülye természet!
Amíg és átkoztam a természetet, addig Neji keze a derekamról elkezdett lefelé vándorolni.
- Ha lejjebb mész, tökön rúglak - tájékoztattam.
Hirtelen a keze irányt változtatott és vissza siklott a derekamra.
- Na azért! - helyeseltem a tettét.
- Úgy sem mertél volna ott megrúgni - heccelt. Szóval a tűzzel akar játszani?
- Kipróbáljuk? - mentem bele a játékba.
- Áá, most nincs kedvem! - mondta félősen.
- Akkor mihez van kedved? - kérdeztem.
Újra megcsókolt. Most szorosabban ölelt, sokkal lágyabb volt a csók.
- Itt alszol? - kérdeztem.
- Persze! - felelte. - Csak előbb el kell még intéznem valamit - közölte.
- Oké - egyeztem bele.
- Akkor majd este - búcsúzásképpen egy puszit nyomott a homlokomra.
- Szia - köszöntem el én is egy puszival.
Majd kiment az ajtón, én pedig újra engedtem a vizet a mosogatóban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése